|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 12 találat | lapozás: 1-12 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kovács Ákos 2001. február 3.Az Erdélyi Kárpát Egyesület bihari osztálya febr. 3-án tartott tisztújító közgyűlését. Dukrét Géza részletes elnöki beszámolójában az utóbbi két év eseményeit ismertette. A vezetőség átnyújtotta a múlt évi természetjáró minősítéseket. Az ünnepi díjkiosztás után következett a tisztújítás. Az elnök ismét Dukrét Géza lett, az alelnök Újvárosi Tibor. Az új ifjúsági alelnök Kovács Ákos. /Péter I. Zoltán: EKE-közgyűlés. Újraválasztották az elnököt. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./2009. augusztus 26.Sok mendemonda kering a Hargita megyei tanfelügyelőségről. Az már biztos, hogy Jungel Klára idegennyelv-szakos tanfelügyelőt menesztették, és fél-fél állást ajánlottak fel Fodor Sándor történelem és Kovács Ákos fizika–kémia szakos tanfelügyelőknek. Bartolf Hedwig volt főtanfelügyelő-helyettes – akit már korábban más feladattal bíztak meg – sem a tanfelügyelőségen kezdi meg az új tanévet. Egyenként hivatják be a főtanfelügyelő irodájába a tanfelügyelőségen dolgozókat, és közlik velük, ha nem tartanak igényt további munkájukra. Jungel Klárával, aki négy éve dolgozik a tanfelügyelőségen, és akinek tevékenységét a minisztériumban is elismerték, annyit közöltek, hogy tovább nincs szükség a munkájára, új embert akarnak a helyébe hozni. Az esedékes versenyvizsgát még lebonyolítja, aztán mehet. A minisztérium alárendeltségébe tartozó oktatási intézményeknél – tanfelügyelőség, pedagógusok háza és gyermekek háza – tízszázalékos leépítést emlegettek, de hogy kit küldenek el, azt még sem tudják. A Hargita megyei iskolákban 6533 állást hagyott jóvá a minisztérium. Ez 240-nel kevesebb, mint amennyit jelenleg betöltenek. Kálmán Ungvári Zsófia főtanfelügyelő-helyettes szerint a szaktanárokat nem érinti a karcsúsítás. Sok helyen még indokolatlanul magas a kisegítő személyzet számra, elsősorban ezekben az iskolákban, óvodákban kell racionalizálni a létszámot. /Takács Éva: Tisztogatás a tanfelügyelőségen. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 26./2010. október 9.Hetvenöt éves a Vigilia2010. szeptember 29-én tartották a Magyar Írószövetség Bajza utcai klubtermében a Vigilia című folyóirat jubileumi estjét, melynek vendége volt Lukács László főszerkesztő, Bende József és Lázár Kovács Ákos szerkesztők, Jelenits István irodalomtörténész és Vasadi Péter költő. A műsort szerkesztette és vezette Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus, közreműködtek Császár Angela és Oberfrank Pál színművészek. A Vigilia című folyóiratot 1935-ben alapította a magyar neokatolikus mozgalom néhány kiemelkedő képviselője, Aradi Zsolt, Balla Borisz és Possonyi László. Céljuk az volt, hogy a kultúra és a hit találkozását, a katolikus szellemű irodalom megújulását és a magyar katolikus egyház korszerűsödését előmozdítsák. Az egyetemesség jegyében tágították és mélyítették a katolikus gondolkodást: felkutatták és felmutatták az irodalom, sőt az emberi kultúra minden igaz értékét; az Istent keresők számára pedig a misztika útjait tárták fel, a szentek példáján tájékozódva keresték a hétköznapi kereszténység lehetőségeit. Új távlatokat nyitottak a magyar irodalom horizontján is: megalkották az irodalomnak keresztény indíttatású, spirituális ihletésű szemléletét, s felmutatták az irodalom transzcendentális, Istenre nyíló értékeit. A lap 1935-től 1944 márciusáig elsősorban francia mintákra tekintve közölt irodalmi, irodalomtörténeti, művészeti és filozófiai tanulmányokat. Maga köré vonta a fiatalabb írónemzedék kiemelkedő képviselőit (Lovass Gyula, Rónay György, Sőtér István, Thurzó Gábor és mások), s a háború alatt otthont biztosított azoknak az íróknak is, akik politikai vagy más okok miatt másutt nem jelentethették meg írásaikat. A német megszálláskor az akkori főszerkesztő, Possonyi László megszüntette az évnegyedes kiadványként induló, de akkor már havi folyóirattá nőtt lapot. 1946-ban alakult meg a Vigilia munkaközösség Juhász Vilmos szervezésében, az országos tekintélynek örvendő Sík Sándor vezetésével, Mihelics Vid, Possonyi László és Rónay György segítségével. Az új körülmények, a reményteljesen bontakozó demokrácia, majd annak elfojtása új lehetőségeket és feladatokat, majd új nehézségeket hoztak a lap számára. A Vigilia mégis szervesen beleépült a háború utáni magyar egyház és irodalom életébe. 1949-től a lap példányszámát és terjedelmét drasztikusan csökkentették, az írásokat cenzúrázták, a szerkesztőket és munkatársakat folytonosan zaklatták. 1956 után a lap szerkesztéséből akkor már oroszlánrészt vállaló Rónay Györgyöt erőszakkal eltávolították a laptól, s oda csak 1969-ben térhetett vissza. A lap mindezek ellenére segítette a keresztény értelmiség tájékozódását, egy modernebb egyházkép kialakítását, s fórumot biztosított az elhallgattatott "polgári" íróknak. E tényezők indokolják, hogy a viszontagságos körülmények ellenére a Sík Sándor nevével fémjelzett korszak a lap első virágkorát hozta a világháború után. A Vigilia nevéhez méltóan a virrasztó szerepét vállalta ebben az időben: az országra erőszakkal rákényszerített szűkkörű ideológia légkörében őrizte és hirdette a szellem és a gondolat, a művészet és a humánum tágasságát; a fojtogatóan szűk keretek közé szorított hitélet számára közvetítette az egyház egyetemességét, a II. vatikáni zsinat megújult s megújító szellemiségét; az elnémított írók számára menedéket s életlehetőséget adott írásaik közlésével; a Nyugaton élő, s ezért idehaza kitagadott s elhallgatott íróknak fórumot biztosított műveik szemlézésével, s mihelyt lehetőség nyílott rá, írásaik közlésével. Rónay György tízéves szerkesztői tevékenysége idején a folyóirat a magyar szellemi és keresztény élet legrangosabb orgánumává lett. A lap küldetésként vállalt nyitottsága s a II. vatikáni zsinattól tanult szellemiség indította szerkesztőit arra, hogy a hetvenes években párbeszédet kezdjenek a másként gondolkodókkal, így a nemhívőkkel, a marxistákkal is. E tágasság ösztönözte a lapot az ökumené szellemének vállalására, s ez vezette akkor is, amikor tudatosan adott helyet a fiataloknak. Az 1989–90-es változások következtében nemcsak az ország politikai szerkezete alakult át gyökeresen, hanem szellemi arculata is. Más helyzetben találta magát a Vigilia is, hiszen számos rangos kulturális és több értékes katolikus kiadvány között kellett megtalálnia saját régi-új hangját. A Vigilia ma is az aktív keresztény értelmiség lapja, amely igyekszik hozzájárulni az országot leginkább érintő társadalmi és politikai, kulturális és eszmei kérdések keresztény szellemű tisztázásához, s próbálja életre kelteni az elmúlt évtizedekben háttérbe szorított emberi és keresztény életértékeket, újra megalkotva hitnek és kultúrának szintézisét. Változatlan missziója a mai napokban az, hogy gyors változások közé kényszerült világunkban őrizze keresztény értékeinket, és szembesítse korunkkal. A lap szerkesztői: Possonyi László (1935), Balla Borisz (1936 – 1937), Possonyi László (1938 –1940), Mécs László, Possonyi László (1941–1942), Possonyi László (1943 –1944), Juhász Vilmos, Sík Sándor (1946 – 1948), Sík Sándor (1948 – 1963), Mihelics Vid (1964 –1968), Rónay György (1969 – 1977), Doromby Károly (1978 – 1979), Hegyi Béla (1980 – 1984). 1984-től mindmáig Lukács László a Vigilia főszerkesztője. Népújság (Marosvásárhely) 2011. november 3.CircumdederuntKora szürkület volt, amikor édesanyámnak az életére törtek. Védekezni sem tudott: a saját kapujában agyba-főbe verték. Lila foltok éktelenkedtek a testén, arcát – a lélek tükrét – szeme sarkától a szája szögletéig szakították alja, középkori módon. A legrosszabbra készültem fel akkor. Mire hazajutottam, Isten tudja, honnan, tizenhárom öltéssel az arcán feküdt a kórházi ágyon és hálálkodott a fennvalónak, hogy évekkel ezelőtt megromlott a látása. Ha szemüvege meg nem védi, semmit sem látna bal szemére. Ha nem edződött volna testi-lelki nyomorúságokon, harmadnapjára temethettük volna. De meggyógyult, amennyire gyógyulhatott. Csak a tükörbe ne kellene nézni reggelente… Csak az utcára ne kellene menni többé…! Családunk valamennyi tagjában maradandó nyomot hagyott a szörnyűség. Az unokák rémültek meg a legjobban és ők dolgozták föl a leghamarabb. Édesanyám humorérzéke kivirágzott – ez a szerencséje! –, szemében azonban ott bújkál a páni félelem. A többiek fegyelmezik magukat. Én azóta nem kívánkozom haza. Ha mégis megyek, az anyám udvarolja ki. De nem kívánkozom. Karácsonyra sem. Halottak napjára sem. És örülök, hogy halottak napjára nem lett kötelezettségem. Elhunyt szeretteink haló poraikban is megbocsájtják, hogy iszonyom lett attól a helytől. A gyertyalángot mégsem nélkülözhetem. Akárhol is lennék, vannak ott halottaink. Így van ez már a Kárpát-medencében: „apáink arcán járunk”. A Sétatéren is, ahol dübörögnek a munkagépek az 56-osok szerény emlékműve körül. „Halott virágok illatát nyögik a fák, és megrázkódik a táj, valami véget ért, valami fáj.” A halálra sebzett gesztenyetörzsek mint csontvázak a tömegsírból, meredeznek az ég felé. Már-már 56-osok. Dehogy akartak hősök lenni, dehogy akartak forradalmat! Élni szerettek volna, szeretni szerettek volna, nevetni, sírni, megöregedni csendben. Egyetlen gyertya lángja reszket értük, erre nem jár ma rajtam kívül senki. Tovább megyek. A Színházban ott sorakoznak a legendák az emeleti csarnok csendjében. Ők a Halott osztály, à la Tadeusz Kantor. És ott, az égi társulatban játszanak – velünk. Az emlékeinkkel. Ille Feri bácsi fogyó kellékeit, kenyeret és kolbászt osztogatott a nebulóknak anno. Az ember tragédiája… Nagy Dezsőtől nevet örököltem, van, akinek még eszébe jut, mit is. Jólesik, ha úgy szólítanak. László Gercsi bácsi négy esztendejét pazarolta ránk, hogy beszélni tudjunk. Az angyali hangú Kriza Ágnes csak felet, hogy lélegezzünk: az utolsó lehelletéig. Ott vannak mind, a Házsongárdban, meg itt vannak velünk. A Szentegyház árnyékában Márton Áron szobra búcsújáró hely lett. A koszorúkat nem lopkodja senki, pislákol is mécses, mint imádság az oltárszekrény mellett. Mint vészkorszakban a lelkiismeret. Meg is ölel titokban, míg az alvó gyertyákat gyújtogatom a talapzatánál. Odaát, a minoritáknál ugyanilyen gyertyákat gyújtogatnak azok, akiknek ő viselte gondját, hogy be ne darálja a rendszer. Vajon ma hoz közülük valaki legalább egy lángot? Én mindenesetre viszek egyet hozzájuk, a kriptában nyugvókért, régi magyar lelkekért, akikkel nem gondol ma senki. Mert saját halottjaink vannak, birtokos ragozással. Egyszer egy esztendőben. Halottak napján felvirágozzuk sírjainkat – a magunkét, ahová készülünk titokban. Vonulunk mindannyian a Házsongárdjainkba, pedig a másvilágot nem lehet egyszeri látogatással megváltani, mint fix összegért a pár köbméter földet, mely ápol s eltakar. Mert nem takar: kiebrudalnak sírjainkból az élelmesebbek. Bánffy Miklóst még nem lehet. Berde Mózest még nem lehet. Szenczi Molnárt még nem lehet. Apáczait még nem lehet. Bölöni Farkast, Brassai Sámuelt, Jósika Miklóst még nem lehet. Dsidát, Szilágyit, Szentgyörgyit sem lehet. Kéler Ilonát már igen: a felejthetetlen művésznőt szépen elfalazzák a világ elől, mint ama régi lánykát a Bethlen utcából: ITFEKZIKPECHI THOLHERESIA NOSLEANIA KATAAD1585. A többieket már igen: süllyednek a tumbák, porladnak a címerek, olvadnak a halotti maszkok, a nevek lekopnak és kikopnak az emlékezetből. Ismeretlenek leszünk, mint a sírkert végében a honvédek: legfeljebb Kapronczai önkéntesek, egy-egy szánalomból égetett miligyertyával. Mert… „vannak vidékek ahol csak a hant tudhatja már hogy ki nyugszik alant régen kikorhadt fejtől a kereszt a zsidók hamvát meg ne itt keresd s ki érti már a megmohosodott márványon az örmény föliratot” (A vendégszövegek Farkas Árpád, Kovács Ákos, ill. Kányádi Sándor tollából valók. Az idézett sírfelirat mai olvasata: Itt fekszik Pécsi Tölcséres János leánya, Kata, Anno Domini 1585) LACZKÓ VASS RÓBERT Szabadság (Kolozsvár) 2012. március 15.Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésbenBogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából. Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt. „Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón. A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek. Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt. A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült. További erdélyi kitüntetettek Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét. Krónika (Kolozsvár) 2015. május 12.Magyar filmnap a Duna-házban, TorockónFilmeket manapság már mindenki néz, ki táblagépen, ki okostelefonon vagy televízióban. Moziba sokan ritkábban jutnak el, vidéken pedig egyáltalán nincs, vagy csak elvétve akad mozizásra lehetőség. Éppen ezért A magyar film a Kárpát-medencében programja a Duna-ház egyik fontos eseménye volt Torockón. A rendezvényen szakmabeliek vettek részt, az egyszerű filmkedvelőknek pedig kivételes alkalmuk nyílt, hogy ízlésüket, szokásaikat a filmkultúra területén is átgondolják. Színvonalas szakvéleményeket, elemzéseket hallhattunk a magyar film történetéről, napjaink filmalkotási és filmnézési lehetőségeiről, gondjairól. Az egész napos program keretében előadások hangzottak el, illetve kerekasztal-beszélgetésre került sor a magyar film jelenlétéről a Kárpát-medencében. A Duna-ház előadótermében alkotók, tanárok és film szakos egyetemisták gyűltek egybe. Lázár Kovács Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, intézetvezetője volt az előadó, a délutáni kerekasztal-beszélgetés résztvevői pedig, az előadó mellett Xantus Gábor filmoperatőr, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Filmművészet, Fotó és Média szakának tanára, Daru Gábor a Duna Tv programigazgatója, Feleki István, Tárkányi János adjunktusok voltak. Az előadásra egyetemisták is érkeztek Kolozsvárról, Pécsről. BAKÓ BOTOND Szabadság (Kolozsvár) 2015. június 15.Zöld vetélkedőLezajlott a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete által az V–VIII. osztályos diákok számára szervezett vetélkedő, idén a védett madarak bemutatása volt a téma. A megmérettetést immár ötödik alkalommal írták ki, a hat csapat ezúttal is az augusztus 17–23. között Uzonkafürdőn tartandó ZIKE táborban való ingyenes részvételért méretkezett meg egymással. A Madarászok, a Madárkák, a Madar-ászok, a Gólyavédők, az Állatmentők és a Vadhattyúk végig kitartóan küzdöttek, a Hoffmann Edit muzeológus és Barabás Ildikó biológiatanár összetételű zsűri a Madar-ászoknak ítélte oda az első díjat, így Kovács Barna és Kovács Ákos örvendhetett a vakációs lehetőségnek. A szervezők a zsűritagok mellett László Annamária tanárnőnek is köszönetet mondtak, aki, mint elhangzott, minden évben lelkiismeretesen felkészíti diákjait erre az eseményre. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. március 3.Zaklatják Böjte atyátNagyüzemi módszereket kérnek számon Aki netán úgy gondolná, Romániában könnyű jó dolgokat véghezvinni, annak mondjuk bátran a szemébe, hogy téved. Most éppen a dévai Szent Ferenc Alapítványt kezdték vegzálni olyasmivel, amit a törvényes előírások egyébként nem kérnek. A jó hír viszont az, hogy egy magánszemély, az énekes Ákos 50 millió forinttal segíti Böjte atya gyermekeit. Hatósági ellenőrzésekre panaszkodik Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány vezetője. A ferences szerzetes a Hargita megyei intézmények legutóbbi megbeszélésén elmondta, a székelyföldi megyében az elmúlt időszakban számos ellenőrzést hajtottak végre a hatóságok az alapítvány által működtetett otthonokban, miközben más megyékben nem voltak hasonló vizsgálatok. Nem jó az emberközeli „Hargita megyében a konyhák modern felszerelését kérik, amire nincs anyagi lehetőségünk, ugyanakkor más megyékben nem tapasztaltam ezt a szintű ellenőrzést” – idézte Böjte Csabát a Hargita Megyei Tanács közleménye. Hozzátette, hogy eközben a hatóságok arra akarják rávenni őket, hogy az alapítvány „nagy vendéglátó-ipari konyhákat, mosodákat hozzon létre, ahol a gyermekeket vendéglátási normák szerint szakképzett szakácsok látják el”. „Ne kérjenek olyant, amit a törvény sem kér” – jelentette ki az atya. A ferences szerzetes arra is kitért, hogy az iskolai tananyag elsajátítása mellett fontosnak tartja, hogy a háztartásba is bevonják a gyerekeket, a hátrányos helyzetből érkezők megtanuljanak ételt készíteni, a házat kitakarítani, hiszen ezekre otthon nagyrészt nincs lehetőségük. „Ezért ragaszkodunk ahhoz (bár anyagilag sokkal egyszerűbb lenne egy nagy központi mosodában a gyermekek ruháit kimosni), hogy a kicsik a nevelőjükkel tanulják meg saját ruhájukat kimosni, kivasalni, rendben tartani. Ahhoz is ragaszkodunk, hogy tanuljanak meg bevásárolni, ételt készíteni, önmagukat fenntartani” – mutatott rá a szerzetes. Ákos adománya Hogy valamennyire feledje a gondokat Böjte atya, kedd este a budapesti Andante Borpatikában Kovács Ákos zenész ötvenmillió forintos támogatást nyújtott át a dévai Szent Ferenc Alapítványnak, hogy támogassa az ott zajló gyermekmentő munkáját. Csaba atya a csekk átvétele után elmondta: „Ez a legnagyobb egyéni adomány a dévai Szent Ferenc Alapítvány történetében. Igyekszünk a lehető legjobb árfolyamon átváltani gyermekkacagássá, jó magyar szóvá. Ez a támogatás az anyaotthonaink, gyermekvédelmi központjaink számára váratlan tavaszi angyaljárás. Isten fizesse!” Egyesek kapcsolatot sejtenek Ákos nagylelkű adománya és aközött, hogy a zenész megegyezett a Magyar Telekommal. A cég közleményben tudatta, „a partnerek a vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezték, az ügyet véglegesen lezártnak tekintik, megköszönve egymásnak a sokéves, eredményes közös munkát”. Mint ismeretes, a mobilszolgáltató azután bontotta fel váratlanul és egyoldalúan szponzori szerződését Ákossal, hogy az előadó támadások kereszttüzébe került egy úgymond „nőgyűlölő” kijelentése miatt. Az énekes szerint szavait kiforgatták, azóta pedig többen is helyreigazítást közöltek az ügyben. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. szeptember 30.Aki látta még a hagyományos moldvai magyar világ utolsó felvillanásaitA magyarországi Csoma Gergely néprajzkutató A megkötött idő (Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából) című kötetét mutatták be szerda délután a Csíkszeredai Székelyföld Galériában. A vaskos kötet a mintegy negyven éven keresztül a moldvai csángóknál végzett gyűjtés gyümölcse. Csoma Gergely nemcsak a csángókról szól, hanem értük is. A moldvai csángókat nem kutatási témaként közelíti meg, hanem érzelmi szálak is fűzik e népcsoporthoz, és felelősségteljesen próbál tenni lassan már negyven éve értük. Ez a kötet a negyven év munkásságának a megkoronázása – vezette fel a beszélgetést Mirk Szidónia. A szerzőnek eddig kilenc kötete jelent meg, fotóalbumok, néprajzi gyűjtések, valamint szépirodalmi alkotások. Átcsempészett kazetták A szerző elsőként a kötet létrejöttéről beszélt a hallgatóságnak lendületes előadásban, melyet mulatságos történetekkel fűszerezett. Mint mesélte, ezelőtt három évvel Kovács Ákos kérésére kereste elő a magnókazettáit – amelyen a moldvai csángó falvakban levő gyűjtései voltak – és akkor fogott neki a kazetták tartalmának leírásához, majd az anyag szerkesztéséhez. „Dermedten láttam, hogy 85 darab magnókazetta van. Ezeket csak egy alkalommal – akkor, amikor sikerült hazavinni Moldvából – hallgattam meg addig. A Ceaușescu-időben nagyon kellett félni ilyesmit áthozni a határon, aki átélte a rendszer áldásait, tudja. Abban az időben csalifilmeket tettem a fotógépbe, amit rendszerint elkoboztak, az igazi filmeket és a kazettákat a testemre kötöztem. Amikor újrahallgattam, éreztem, hogy olyan dolgokat rögzítettem, ami érdekes lehet, és egyszer csak elfogott a vadászszenvedély. Rögtön láttam, hogy ez vaskos kötet lesz, de nem gondoltam, hogy 680 oldal. A kazetták mellett rengeteg kézírással rögzített archaikus imát, ráolvasó verset, bizonyos szokásleírásokat találtam, amelyek olyan falukból származtak, ahol már megszűnt a magyar nyelv.” Megszűnő szavak rögzítése A kötetben harminc moldvai csángó falu adatközlői szólnak, az északi csángó falvak közül már háromban nem beszélik a magyar nyelvet. Az adatgyűjtés idején azonban még magyarul beszéltek az akkori utolsó, magyarul beszélő öregek, és fontos információkat mondtak el a falujuk életéről. „Archaikus imák, ráolvasó versek kerültek elő, és ezeknek különösen örvendtem, mert mindig nagyon érdekelt a moldvai magyarságnak a hagyományos népi gyógyászata, a népmesék, a mindennapi mágikus varázslásos tevékenységnek a világa. Sokszor volt az, amikor egy-két ilyen történetet elmeséltem az ismerőseimnek, azt gondolták, hogy lódítok, mert ők is jártak Moldvába, de ilyenekkel nem találkoztak. Ez világos, mert nagyon sokszor egyedül mentem Moldvába, és ha az ember egyedül van, sokkal közelebb, sokkal intimebb kapcsolatba kerül az ottaniakkal. Olyan nénikékkel találkoztam, akik a babozásnak, az ólomöntésnek, a kártyavetésnek, a rontásoknak vagy a rontáskioldásoknak a szakértői voltak. És természetesen népmeséket is rögzítettem, és minden olyan dolgot, amiről úgy éreztem, hogy meg fog semmisülni. 1977-ben, amikor először voltam Moldvában, számomra torokszorítóan világos volt, hogy ez a hagyományos moldvai magyar világ meg fog semmisülni. Boldognak és szerencsés embernek érzem magam amiatt, hogy láthattam a hagyományos régi Moldvának az utolsó felvillanásait. Amikor ’77-ben kikerültem, petróleumlámpával világítottak az emberek, szinte minden faluban élő népviselet jellemezte a moldvai magyarok viseletét. Anyanyelvi szinten, gyönyörűen, elsődleges nyelvi élményként beszéltek magyarul. Ha a mai csángó fiatalokkal beszélek, érzem, hallom, hogy kotorászik az agyában, keresgéli az emlékeiből elő a magyar szavakat, és nincs az a természetes, patakszerű csodálatos csobogás, ami a különböző, minden falura jellemző sajátságos, elkülöníthető, karakterisztikus csángó tájnyelvet jellemezte.” A szerző elmondta, fontosnak tartotta ezeket az értékeket és élményeket, amelyeket ő kapott a moldvai magyaroktól, rögzíteni és megörökíteni a magyarság számára. Szinte kényszerítő szükségét érezte, hogy a fényképezőgépével bizonyos szokásokat, eseményeket, embereket örökítsen meg, és hogy a magnetofon segítségével az elillanó, megszűnő szavakat rögzítse. Ezért is lett a könyv címe A megkötött idő. Sok moldvai csángó már nem tudja az élményeit magyarul elmondani, de ebben a kötetben a sajátságos csángó tájnyelvükön rögzítve megvannak a gondolataik, szavaik, az élményeik. Életre szóló lelkesedés Csoma Gergely Domokos Pál Péterre is emlékezett, akit mesterének nevezett. „Vele a harmadik moldvai utam után találkoztam. Nagy szeretettel, kedvességgel fogadott, és egy olyan életre szóló lelkesedést sugárzott rám, amiből aztán évekig táplálkoztam. Minden moldvai utam után – évente ötször, hatszor jártam – beszámoltam neki, fényképeket mutattam, felvételeket játszottam le, és ő tanácsokat adott nekem. Aztán egyszer csak Péter bácsi elkezdett ragaszkodni ahhoz, hogy amikor őt Magyarországon művelődési házakba, templomi imatermekbe hívják meg előadást tartani, menjek vele, és diavetítésen mutassam be a rettenetes moldvai valóságot, hogy az ő szavaival élve, a magyarországi emberek ismerjék meg a világ legárvább kisebbségének a helyzetét.” A csángó ősnép Csoma rámutatott, Európában két ősnép van: a spanyolországi baszkok és a moldvai csángóság. Ősnépnek a genetikusok olyan népcsoportot neveznek, amely képes volt a származását, az eredetét, a faját genetikailag tisztán tartani, és más népcsoportokkal nem keveredett. A spanyolországi baszkokat a szenvedélyes spanyolgyűlölet, az örök kiszakadási vágyuk tartotta meg genetikailag tisztán, a moldvai csángóságot a vallási különállóságuk. A huszadik század második feléig ismeretlen volt Moldvában a vegyes házasság. „Czeizel Endre 1993-ban és 1994-ben genetikai vizsgálatokat végzett, a bukovinai székellyel együtt a magyarországi Baranyára került körülbelül ezer moldvai csángó magyar között. A hajukból, a körmükből szedett mintát, arcfotózás volt, testsúly és testmagasság-mérés. Nagyon részletes, pontos tanulmányt írt a kutatás eredményéről. A moldvai csángók genetikai vizsgálata azt mutatja, hogy két eredethelyük van, a pirosas arcbőrűek, szőkés hajúak a finnugorokkal való kapcsolatot tételezik fel, míg a barnás arcbőrű, feketés hajúak az iráni vonalból kerültek ki. Ez az erőteljesebb, nagyobb lélekszámú. A vizsgálatok alapján összehasonlítva a honfoglalás kori magyar csontleletekkel, a honfoglaló magyarság genetikai összetételét sokkal hívebben és pontosabban őrzik manapság, mint a mai magyar népesség. Amire külön felhívja a figyelmet, hogy egyetlen egy északi csángó mintát nem tudott vizsgálni. Azt írja, hogy egyszerűen a politikai helyzet nem teszi még lehetővé, hogy ezt a vizsgálatot Moldvában elvégezze. De ez a kutatás nekünk nagyon fontos, emiatt is nagyon sok közünk van, és kell ismerni a moldvai magyarságot.” Könyv a megmAradásról Külön az olvasók figyelmébe ajánlotta a szerző a kötet „magyartalanítás” fejezetét. Hangsúlyozta, ellentétben azzal a felületes hiedelemmel, hogy a moldvai magyarság egy nemzetáruló, tudatosan román utat választó volt, hogy önként románná váló régi magyar népcsoport, a kötetben található vallomások mindezt cáfolják. „Gyötrelmes és fájdalmas út az, amikor egy népcsoportot arra kényszerítenek, hogy a nyelvét, a hagyományait, a múltját tagadja meg. Különösen érdekes az északi csángókról szóló fejezet, ahol a magyar nyelvről beszélnek. A magyar nyelv iránti szinte rajongó szeretetükről megható, gyönyörű beszámolók vannak. És a románosításnak, vagyis a magyartalanításnak, és azoknak a megrendítő, ténylegesen torokszorító leírásai, mint amikor az iskolában gyermekeket vernek. Nagyon érdekesnek tartom azt is, ahogy a híres északi csángó költőről, Lakatos Demeterről emlékezik a faluja. Nem tudok annál megrendítőbb, szívfájdítóbb és nagyobb hűséget a magyar nyelvhez, mint amit Lakatos Demeter végzett. Nagyon örvendek, hogy negyven évi társadalmi munka után ezt a könyvet meg tudtam csinálni, nyugodtan halok meg, mert ez megvan. Ez a kötet valamilyen szinten a moldvai magyarság megmAradását is jelenti” – összegzett Csoma Gergely. Péter Beáta Csoma Gergely: A megkötött idő (Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából) /Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2016/ Székelyhon.ro 2017. szeptember 12.XV. MAGYARFALUSI NAPOK A PETŐFI SÁNDOR PROGRAM ÖSZTÖNDÍJASAIVAL017. augusztus 12-13. között immár tizenötödik alkalommal került megrendezésre a moldvai Magyarfalusi Napok, melynek megvalósításában Bogdán Tibor mellett a Petőfi Sándor Program több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is szerepet vállalt. Bogdán Tibor – aki 2015-ben a Petőfi Sándor, majd 2016-ban a Kőrösi Csoma Sándor Program keretén belül teljesített szolgálatot – jelenleg is komoly identitásőrző munkát folytat szülőfalujában és Moldva egész területén. Idei rendezvénye a XV. Magyarfalusi Napok Márton Áron emlékművének felszentelésével vette kezdetét a magyar iskola udvarán. A műalkotás sikeres kivitelezésében és átadásában közreműködött a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület, a Petőfi Sándor és Kőrösi Csoma Sándor Program, Csoma Gergely szobrászművész, Bálint Dorinel asztalos, Bátor Botond pálos atya, valamint Kovács Ákos budapesti jótevő és háttér ügyintéző. Az idei rendezvény különlegességeként kiemelendő, hogy a délutáni gálaműsorban és az azt követő táncházban a helyi “Kerek alma falapi”, “Kalászka” illetve a forrófalvi “Tavaszi szél” hagyományőrző csoportok mellett a Nemzetpolitikai Államtitkárság több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is meghatározó szerepet vállalt. Népzenészként közreműködött: Molnár Balázs (furulya), Hunyadi Péter (hegedű), Garamvölgyi Anett (koboz-ének) és Nagy Bence (tapan). Mellettünk táncosként bekapcsolódott a programba Brum Alejandra, Bódi Viktória, Varga Kincső, Varga Emese és Tóth Tamara is, akik a Magyarfalusi Napok után Pusztinára utaztak tovább, hogy egy különlegesen szép tábort tartsanak az ottani csángó fiataloknak. A XV. Magyarfalusi Napok rendezvényét hang- és képanyagban egyaránt gyönyörűen megörökítette Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa. Úgy érzem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy csodálatos élményekben volt részünk. Ez az alkalom megerősítette bennem azt az érzést, hogy ösztöndíjasnak lenni hivatás és az ebből fakadó feladatok nem érnek véget kilenc hónap után, hanem egy életen át tartanak. Garamvölgyi Anett / Erdély.ma 2017. október 7.Kecskeszemű mesék CsángóföldrőlA megkötött idő Amennyire hihetetlen, hogy a puliszkakeverő kútba vetésével esőt lehet hozni, vagy a beteg tehenet oldalának szurkálásával meg lehet gyógyítani, annyira igaz, aki hisz benne, annak javára válik. Ezzel a hittel kell lapozni Csoma Gergely A megkötött idő című könyvét, amely moldvai csángó varázslásokat, ráolvasásokat, rontásokat, archaikus imákat és népmeséket tartalmaz. A szerző moldvai gyűjtéseiből összeállított kötetet szeptember utolsó szombatján mutatták be a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A magyarországi szobrászművész 1977-ben szerelmesedett bele a Bákó, Románvásár és Ónfalva környéki, valamint az északi csángók nyelvjárásába, útjai során nyolcvanhat hangkazettát töltött meg ott gyűjtött felvételeivel. A Kovács Ákos kezdeményezésére lejegyzett szövegekből összeállított közel hétszáz oldalas kötetben a szerző az adatközlők születési évének és a felvétel helyének és időpontjának megjelölésével közli a szövegeket, a könyv mindez, valamint a településjegyzék és a témák szerinti felosztás okán kutatók számára is hasznos gyűjtemény. Csoma Gergely Szabófalváról érkezett a sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóra, ahol részt vett a Szent Mihály-napi búcsún, majd megkoszorúzta Lakatos Demeter, az 1974-ben elhunyt „Kárpátokon túli verselő pacsirta” sírját a helyi temetőben. A csángó költő születésének századik évfordulóján, 2011-ben Csoma Gergely kőbe és bronzba vésett emléktáblát adományozott a falunak, és, hogy illusztrálja, mennyire közel áll szívéhez az északi csángók „sz-elős nyelvjárásza”, három Lakatos Demeter-verssel indította múlt szombaton a könyvbemutatót a Székely Nemzeti Múzeumban. Majd kitért az első moldvai útja viszontagságaira, a bákói milícián töltött óráira, a Domokos Pál Péterrel való budapesti találkozására, és ismertette néhány korábbi csángókönyvét. Az elhagyott idő című fotóalbumban olyan fényképeket közöl, amelyeket huszonegy év különbséggel ugyanazokról az adatközlőkről készített különböző környezetben és élethelyzetben, az Elveszett szavak című kötet papírfecniken fennmaradt szövegeket, guzsalyas énekeket, imákat, népi gyógyászati eljárások leírását tartalmazza. Csoma Gergely nem tartja magát néprajzosnak, de felelősséget érez, hogy a még élő szellemi örökséget megőrizze és továbbadja. Bátran kimondhatjuk, A megkötött idő nemcsak hagyományok gyűjteménye, hanem egyfajta nyelvőrző album, amelyből a moldvai csángók nyelvjárásain kívül a lelkületük is kiolvasható. A Fekete Sas Kiadó kiadványának emiatt ott a helye a néprajzi munkák sorában. Csoma Gergely: A megkötött idő – Varázslások, ráolvasások, rontások, archaikus imák és népmesék Moldvából /Fekete Sas Kiadó/ Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 9.Romániai erdőirtásokról szóló filmet díjaztak a Lakiteleki FilmszemlénA zsűri a székelyudvarhelyi rendező, Szabó Attila Méregzöld mesék című filmjének ítélte a XVII. Lakiteleki Filmszemle fődíját, írja az MTI. Az erdélyi rendező alkotásáért az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Kulturális Alap keretéből felajánlott egymillió forint összegű díját vehette át. Különdíjat nyert a filmszemle 2014-es fődíjasa, a sepsiszentgyörgyi Vargyasi Levente Tehenesek című filmjével, illetve a 2015-ös fődíjas, a székelyudvarhelyi Csibi László kolozsvári holokauszttúlélőről forgatott Nussbaum 95736 című alkotásával. Csibi Lászlóval készült interjúnk itt olvasható. Elismerték továbbá a budapesti K. Kovács Ákos Kanjiza Calling című alkotását, a magyarkanizsai Fejős Csilla Fohász a déli végeken című filmjét, a Fejér megyei Csabdiban alkotó Major Anita és Margittai Gábor Szamár-sziget rabjai című filmjét. Díjat vehetett át a Tajvan 2017 – Nemzetközi Folklór és Népi Játék Fesztivál című film rendezője, a budapesti Kovács Zsuzsánna, és a pécsi Molvay Norbert Ha nem segít a Mindenható című alkotásáért. A filmszemlét tizenhetedik alkalommal hirdette meg a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, idén a Dunaversitas Egyesület mellett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.-vel közösen. Az Eiben István operatőr emlékére megrendezett XVII. Lakiteleki Filmszemlére krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban lehetett nevezni. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 114 film érkezett. Az előzsűri 27 alkotást javasolt a háromnapos szemle versenyprogramjába. A 30 tagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt. maszol.ro lapozás: 1-12
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
